A Technistone, s. r. o. társaságnak a személyes adatok kezelésére vonatkozó irányelvei

1. Milyen esetekben alkalmazzák ezeket az irányelveket?
A jelen dokumentum célja, hogy tájékoztassa azokat a személyeket, akiknek személyes adatait a Technistone, s.  r. o. társaság (a továbbiakban: „Technistone” vagy „Adatkezelő”) adatkezelőként kezeli, azaz amikor a Technistone maga határozza meg a személyes adatok kezelésének célját és módját a GDPR rendelet (az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete) 4. cikkének (7) bekezdésével összhangban, azaz különösen az alábbi esetekben:

(i) azok a személyek, akik közvetlenül a Technistone-t kérték fel arra, hogy a Technistone által kínált szolgáltatásokat nyújtsa, vagy a Technistone partnerének szolgáltatására, vagy termékére vonatkozóan árajánlatot adjon, vagy azok a személyek, akik a Technistone-nak engedélyezték a személyes adataik kezelését annak érdekében, hogy partnereik termékeire és szolgáltatásaira vonatkozó ajánlatot kapjanak (továbbiakban mint „Ügyfél”), valamint

(ii) a Technistone szerződéses partnerei (természetes személyek esetében), valamint a szerződéses partner által a Technistone-nal kötött szerződésben megnevezett személyek (a továbbiakban mint: „Képviselő”).

A jelen irányelvek nem vonatkoznak a munkavállalók és a nyitott munkahelyi pozíciókra jelentkezők személyes adatainak a kezelésére. Ezekre az esetekre egyedi irányelvek vonatkoznak, amelyeket ismertetnek az érintett személyekkel.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy abban az esetben, ha a Technistone munkatársai felvették Önnel a kapcsolatot, amire általában olyan esetekben kerül sor, ha a Technistone személyes adatainak kezelőjeként jár el, és az Ön kapcsolatfelvételi adatait egy olyan adatkezelőtől szerezte be, aki megfelelő jogi felhatalmazással rendelkezik az Ön személyes adatainak kezelésére (általában az Ön által használt szolgáltatás üzemeltetőjéről, vagy olyan más személyről van szó, akinek hozzájárulását adta személyes adatainak kezeléséhez).

2. Az adatkezelő azonosítása és az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségei

Adatkezelő: Technistone, s. r. o., a társaság azonosítószáma (IČO): 259 32 080, a társaság székhelye: Cseh Köztársaság, Hradec Králové – Slezské Předměstí, postai irányítószám: 500 03, V Bratří Štefanů 1070/75a., a társaság a Hradec Králové-i Kerületi Bíróság által vezetett cégjegyzék C osztályába a 47781/KSHK számú betéttel van bejegyezve.

3. A feldolgozott adatok (adattípusok) áttekintése

Az Adatkezelő az alább személyes adatokat fogja feldolgozni:

(i) az Ügyfél által rendelkezésre bocsájtott személyes adatok (alapvetően az alábbi adatokról van szó: családi- és utónév; születési dátum; esetleg személyi azonosítószám; lakcím; levelezési cím; telefon; e-mail; foglalkozás; az adott személlyel kapcsolatos, a felkínált szolgáltatásokkal összefüggő adatok; az Ügyféllel való kommunikáció során megszerzett adatok; a telefonbeszélgetés hangfelvétele);

(ii) a Képviselőknek a munkáltatójuk, esetleg más, meghatalmazott személy által a Technistone társasággal megkötött szerződésben feltüntetett személyes adatai (alapvetően az alábbi adatokról van szó: családi- és utónév; beosztás; telefon; e-mail).

4. Az adatkezelés célja

Az adatkezelő annak érdekében kezeli az Ügyfél személyes adatait, hogy az Ügyfél számára az Ügyfél által igényelt szolgáltatásokat nyújthassa.

Abban az esetben, ha az Ügyfél arra vonatkozó engedélyt ad az adatkezelőnek, hogy partnerei termékeinek, illetve szolgáltatásainak kiajánlása céljából felvegye vele a kapcsolatot, akkor az adatkezelő az Ügyfél személyes adatait a kereskedelmi kommunikáció (e-mail marketing), valamint telemarketing szolgáltatás keretében történő kapcsolatfelvétel céljából kezeli, miközben az adatkezelő üzleti partnereinek ajánlatai képzik a kereskedelmi kommunikáció tárgyát. Ezekben az esetekben a személyes adatok úgynevezett önkéntes alapon történő kezeléséről van szó, amelyre az Ügyfél által adott hozzájárulás alapján kerül sor.

Az adatkezelő a Képviselők személyes adatait az adott szerződés rendelkezéseinek teljesítése érdekében kezeli.

5. Az adatkezelés jogi alapja

Az Ügyfél személyes adatai kezelésének jogalapja

a) Az Ügyfél beleegyezése – az Ügyfél személyes adatait az Ügyfél beleegyezése alapján kereskedelmi kommunikáció (e-mail marketing) és telemarketing céljából kezeljük.

b) Szerződés megkötése és teljesítése – ezen okból kifolyólag az Adatkezelő azoknak az Ügyfeleknek a személyes adatait kezeli, akik az Adatkezelőt felkérték arra, hogy tegyen ajánlatot a partnere konkrét termékére vagy szolgáltatására vonatkozóan, vagy arra kérték az Adatkezelőt, hogy találkozót szervezzen (esetleg ehhez hasonló cselekményt hajtson végre) az üzleti partnerünkkel.

A Képviselők személyes adatai kezelésének jogalapját a szerződés teljesítése (ha a szerződő felek természetes személyek személyes adatairól van szó), vagy jogos érdekek (ha a szerződésben meghatározott olyan személyek személyes adatairól van szó, akik nem szerződő felek) képezik.

6. Az adatkezelés időtartama

Az Adatkezelő az Ügyfelek személyes adatait az alábbi időintervallumban kezeli:

a) az Ügyfél hozzájárulásán alapuló adatkezelés esetén – arra az időszakra vonatkozóan, amelyre az Ügyfél a hozzájárulását adta. Amennyiben az Ügyfél adatkezelési hozzájárulásának nincs időkorlátozása, akkor az Adatkezelő mindaddig kezeli az Ügyfél személyes adatait, amíg az Ügyfél az adatkezelési hozzájárulását vissza nem vonja. Az Adatkezelő azonban az Ügyfél hozzájárulásának visszavonását követően is még ésszerű ideig (nagyságrendileg 4 évig) kezeli azokat az alapadatokat, amelyek arra vonatkoznak, hogy az Adatkezelő mikor és milyen ügyben vette fel az Ügyféllel a kapcsolatot annak érdekében, hogy alá tudja támasztani a kapcsolatfelvétel jogszerűségét.

b) szerződés teljesítése és megkötése céljából történő adatkezelés esetében – azon partner által igényelt ideig, akinek a szolgáltatását vagy a termékét az Adatkezelő kiközvetítette, figyelembe véve a megkötött szerződés típusát, de általában nem hosszabb ideig, mint a személyes adatok Ügyfél általi átadásától számított 4 év. Üzleti partnerünkkel történő időpontegyeztetés vagy egyéb hasonló ügyintézés esetén az Ügyfél személyes adatainak kezelése az adatkezelés céljának eléréséhez szükséges ideig, de legfeljebb a személyes adatok Ügyfél általi átadásának időpontjától számított 6 hónapig történik.

Az Adatkezelő a Képviselők személyes adatait a szerződés időtartama alatt, majd ezt követően a felek szerződéses jogviszonya során felmerülő esetleges követeléseinek elévülési idejére, illetve az ilyen követeléssel összefüggő eljárás időtartamára kezeli.

7. A személyes adatok harmadik fél részére történő átadása

Az Adatkezelő a személyes adatokat kizárólag abban az esetben adja át harmadik személyeknek, ha azt számára jogszabályi előírás lehetővé vagy kötelezővé teszi. Az Adatkezelő az Ügyfelek személyes adatait elsősorban azoknak a partnereinek adja át, akik olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek iránt az Ügyfél érdeklődik. Az Adatkezelő az Ügyfelek személyes adatait azokban az esetekben adja át partnereinek, ha az Ügyfelek ehhez hozzájárultak. Az Adatkezelő továbbá az Ügyfelek/Képviselők személyes adatait a szokásos mértékben továbbítja az adatfeldolgozóknak vagy egyéb más címzetteknek – külső szolgáltatóknak, jogi, gazdasági és adótanácsadóknak, valamint könyvvizsgálóknak.

Az adósok személyes adatait a követelések behajtása vagy inkasszálás céljából a követeléskezelő ügynökségeknek is át lehet adni. A személyes adatokat hivatalos megkeresés vagy jogsértés gyanúja esetén a hatóságoknak is át lehet adni. A személyes adatokat kérésre vagy jogsértés gyanúja esetén a hatóságoknak és államigazgatási szerveknek is át lehet adni.

A személyes adatokat nem továbbítjuk EU-n kívüli országokba.

8. Az adatkezelés módja

Az Adatkezelő a személyes adatokat manuálisan, vagy az Adatkezelő – esetleg az adatokat feldolgozó személyek informatikai rendszerében – automatikusan dolgozza fel. Az Adatkezelő az írásos dokumentumokat az irattárában kezeli.

A személyes adatokhoz elsősorban az Adatkezelő munkatársai, azoknak a munkaköri feladataiknak az ellátása során férnek hozzá, amelyeknek az elvégzéséhez szükség van a személyes adatokra. Ezekben az esetekben az Adatkezelő munkatársai a személyes adatokhoz valamennyi biztonsági előírás betartása mellett kizárólag az elengedhetetlenül szükséges mértékben férnek hozzá.

A személyes adatok kezelése során az Adatkezelő betartja a személyes adatok védelmére vonatkozó legmagasabb szintű biztonsági követelményeket. Az Adatkezelő elsősorban az alábbi adatvédelmi elveket tartja be:

a) Az adatkezelő a személyes adatokat minden esetben egyértelműen és érthetően meghatározott célból, meghatározott eszközökkel, meghatározott módon és csak annyi ideig kezeli, amely az adatkezelés céljainak elérése érdekében szükséges. Az Adatkezelő kizárólag pontos személyes adatokat dolgoz fel.

b) Az Adatkezelő a megfelelő adatbiztonsági szint elérése érdekében gondoskodik a szükséges technikai és szervezési intézkedések bevezetéséről. Valamennyi olyan személy, aki tevékenysége során kapcsolatba kerül az Ügyfelek, vagy a Képviselők személyes adataival, köteles ezeket a személyes adatokat, illetve az adatkezelés során tudomására jutott információkat bizalmasan kezelni.

9. A hozzájárulás visszavonása

Azokban az esetekben, amikor a személyes adatok kezelése az érintettnek a személyes adatok kezeléséhez adott hozzájárulásán alapul, az érintett személy jogosult arra, hogy az adatkezelési hozzájárulását bármikor visszavonja. A személyes adatok kezeléséhez adott hozzájárulásnak az érintett személy részéről történt visszavonása nem érinti a személyes adatok kezelésének a hozzájárulás visszavonás előtti jogszerűségét.

10. Az adatvédelmi kifogás emeléséhez való jog

A GDPR rendelet 21. cikkelye értelmében az érintett személy jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos konkrét okokból kifolyólag kifogást emeljen a személyes adatainak Adatkezelő által történő kezelése ellen azokban az esetekben, amikor az Adatkezelő a személyes adatok kezelését a saját jogos érdeke alapján végzi. Abban az esetben, ha az érintett személy kifogást emel személyes adatainak a kezelése ellen, az Adatkezelő a kifogás mértékéig nem kezeli tovább az érintett személy személyes adatait, kivéve azokat az eseteket, amikor az Adatkezelő az adatkezelésre vonatkozóan olyan kényszerítő erejű jogos indokot igazol, amely elsőbbséget élvez az érintett személy érdekeivel, jogaival, illetve szabadságaival szemben, illetve ha a személyes adatok kezelésére az Adatkezelő jogi igényeinek előterjesztése, érvényesítése vagy védelme érdekében van szükség.

11. Az érintettek jogairól szóló tájékoztatás

A természetes személynek az Adatkezelővel szemben joga van:

a) hozzáférést kérni az Adatkezelő által kezelt rá vonatkozó személyes adatokhoz. Ez alatt a természetes személy azon joga értendő, hogy az Adatkezelőtől igazolást kapjon arra vonatkozóan, hogy az Adatkezelő kezel-e, vagy nem az adott természetes személyre vonatkozó személyes adatokat. Abban az esetben, ha az Adatkezelő kezeli a természetes személy személyes adatait, akkor a természetes személynek joga van hozzáférést kapni ezekhez a személyes adatokhoz és a GDPR rendelet 15. cikkében megnevezett további információkhoz,

b) a kezelt személyes adatai helyesbítését kérni, ha azok pontatlanok (GDPR rendelet 16. cikk). Az adatkezelés céljainak figyelembevételével, bizonyos esetekben joga van kérni hiányos személyes adatainak a kiegészítését,

c) a GDPR rendelet 17. cikkében meghatározott esetekben a személyes adatainak a törlését kérni,

d) a GDPR rendelet 18. cikkében meghatározott esetekben személyes adatai kezelésének a korlátozását kérni,

e) a GDPR 20. cikkében meghatározott esetekben személyes adatainak a továbbítását kérni,

f) kérés alapján megszerezni a természetes személyre vonatkozó azon személyes adatokat,
– amelyeket a Technistone a természetes személy hozzájárulásával kezel, vagy
– amelyeket a Technistone azoknak a szerződéseknek a teljesítése érdekében dolgoz fel, amelyeknek az adott természetes személy a szerződő fele, vagy amelyek a szerződés megkötését megelőző intézkedések meghozatala érdekében szükségesek, vagy
– amelyeket automatizált módon, strukturáltan, széles körben használt és géppel olvasható formátumban kezelnek, és jogosult arra, hogy kérje ezeknek a személyes adatoknak közvetlenül egy másik adatkezelő részére történő továbbítását, a GDPR rendelet 20. cikkében meghatározott feltételek és korlátozások mellett.

Abban az esetben, ha az Adatkezelő ilyen jellegű kérelmet kap, halogatás nélkül, de legkésőbb a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatnia kell a kérelmezőt a megtett intézkedésekről. Ez a határidő szükség esetén, a kérelmek száma és összetettségének a függvényében további két hónappal meghosszabbítható. Az Adatkezelő bizonyos, a GDPR rendeletben meghatározott esetekben nem köteles a kérelemnek részben vagy egészben eleget tenni. Ez a helyzet különösen abban az esetben áll fenn, ha a kérelem nyilvánvalóan megalapozatlan vagy aránytalan, különösen azért, mert az ismétlődő. Ilyen esetekben az Adatkezelő

(i) ésszerű díjat állapíthat meg, figyelembe véve a kért információ vagy tájékoztatás megadásával, vagy a kért intézkedés meghozatalával kapcsolatos adminisztratív költségeket; vagy

(ii) megtagadhatja a kérelem teljesítését.

Abban az esetben, ha az Adatkezelő kézhez kapja a fentiekben részletezett kérelmet, de alapos kételyei vannak a kérelmező személyazonosságát illetően, felkérheti a kérelmezőt, hogy a személyazonosságának megállapításához szükséges további információkat bocsásson az Adatkezelő rendelkezésére.

Az arra vonatkozó információkat, hogy az érintett az Adatkezelőnél gyakorolta a jogait, illetve hogy hogyan kezeltük az érintett kérelmét, az Adatkezelő ésszerű ideig (általában 3-4 évig) dokumentálási, illetve statisztikai célból, valamint a szolgáltatás javítása és az érintett jogainak védelme céljából tárolja a szóban forgó tényeket.

Abban az esetben, ha az érintett úgy véli, hogy az Adatkezelő jogellenesen kezeli a személyes adatait, vagy egyéb más módon megsérti a jogait, jogosult panaszt tenni a felügyeleti hatóságnál (azaz a személyes adatok védelméért felelős hivatalnál), vagy bírósági védelmet kérni.

Csatlakozzon a TechniStone® világához

Feliratkozás a hírlevélre

SHARE YOUR COOKIES WITH US, SO THAT OUR WEBSITE WORKS FOR YOU!

We ask for your consent to the use of cookies, thanks to which we can tailor content and advertising on this website, analyze its impact, improve its speed, and facilitate sharing on social networks. You will find further information, ways to change the settings, and our general commercial terms and conditions here:

Accept all Reject all Customise cookies
Zavřít

Cookies and Technistone

This website uses cookies and other network identifiers that may contain personal information. We and our partners access or store this information on your device. This data helps us design and improve our services and develop new services for you. We may also recommend content and show you advertising based on your preferences. Your consent is required for some purposes of processing data collected in this way

More about cookies

Strictly necessary cookies

Always active

These cookies are essential to enable you to use the site. This category cannot be disabled.

Save cookie settings
Zavřít